2013. augusztus 7., szerda

3. rész :)

3. rész: A turnébuszban
Big LÁJK Rush :DD

Valamikor hajnalban, valahol Los Angeles-ben, pakoltunk egy  buszba. Még a nap is aludt, de mivel a hold már elfáradt lassan keltegetni kezdte őt is. Na jó van, ilyenkor reggel nem hangzanak jól a hasonlataim sem az idézeteim. Én azt hittem, hogy pakolás közben beesek egy bőröndbe, elalszok és majd a koncert előtt engednek szabadon. Nagyon furcsa volt nekem ez az egész utazós dolog, pláne úgy, hogy azt sem tudtam, hogy melyikkel megyek majd. 
 A nővérem kicsit túljátszotta a szerepét reggel, pakolt, segített, csomagolt, könnyes szemmel búcsúzott, persze én tudtam, hogy tutira szétveti az öröm, mert övé a ház. Hozhat mindenféle modellt, meg satöbbit. Még nem mondtam volna, hogy a nővérem fotós? Hát most mondom. Méghozzá az egyik leghíresebb Los Angeles-ben. De erről majd máskor.
 -Lana!- hallottam Carlos kiáltását a hátam mögül.
-Itt vagyok!- nyújtottam a kezem a bőröndömön ülve, mintha csak az iskolában lennék, és a tanárnő ellenőrizné, hogy ott vagyok-e.
- Gyere, pakolj már be a buszba!
 Busszal megyek én is? Már azt hittem hogy a busz után kötnek. :)  Ráérősen feltápászkodtam, és a bőröndömet magam után húzva odazörögtem egy fekete buszhoz.
-Hogy tetszik?- kérdezte Carlos.
-Nem rossz. Kivel utazok?
-Vicyvel
Ez az!!
-Mizu?- jöttek oda a többiek is. Többieken Logant, Kendallt, Jamest, Victoriat, Halstont és Alexat értem... Miért pont Logant pillantottam meg először?
- Felkészülök egy újabb sokkrohamra.- feleltem, mire a többiek arcán rémület suhant át én meg gyorsan hozzátettem, hogy csak "vicceltem". Kár, hogy én nem szoktam viccelni...
- Na Lana, beszállás!- utasított Vicy, tőlem meg egy fickó elvette a bőröndömet. Szúrós szemmel bámultam, miközben berakta a busz oldalán lévő csomagtartóba. Érthető, hisz benne vannak a cuccaim, és a dugi édességem. :) A gitáromat is elvették de azt már a buszba pakolták be. Victoria egy szempillantás alatt beugrott -vagy inkább repült- a buszba. Én inkább meg sem próbáltam utánozni, csak szimplán felgyalogoltam a lépcsőn.
  Amit láttam az egy kicsit megdöbbentett. Kivülről a busz kicsinek látszik, pedig egyáltalán nem az.  Otthonos és tiszta.
-Gyere!- fogta meg a kezem Victoria-- Ez itt a "konyha".
-Cuki- mosolyogtam, mert a "konyha" csak egy áramos kicsi tűzhely volt.
-Ez meg itt az ebédlő- kalauzolt tovább.
- Érdekes- fokoztam, mert az ebédlőnk két kicsi székecskéből és egy asztalból állt.
- Itt hátul- vitt leghátra Victoria- vannak az ágyak. Pihenésre.
-Mi másra használnám?- vigyorogtam, persze tudtam miről van szó.
- Hát....-nevetett Victoria. Jól van, ezt megbeszéltük. :D
A busz ajtaja egy csattanással becsukódott. Én egy kicsit megugrottam, nem igazán számítottam erre a csattanásra. Victoria viszont csak mosolygott és elindult vissza előre, én meg a nyomában kecmeregtem.
- Jó reggelt hölgyeim- köszöntött minket egy 40-es éveiben járó férfi. Nem igazán vagyok biztos benne, hogy nem-e öregebb, mert az arca fiatal, de a haja már őszülni kezdett.
- Szia Jack - Victoria mosolyogva nyújtott neki kezet. Ők már akkor ismerik egymást.
-Ő itt Lana. Ő jön velünk Dustin helyett.- húzott maga mellé Victoria. Jack kedvesen kezet nyújtott.
-Jack Hanson. Én vagyok a sofőre kisasszony. Szólítson csak Jack-nek.
 Bólintottam, lehet kicsit udvariatlan vagyok, de az első találkozáskor mindig szótlan szoktam lenni.
- Hamarosan indulunk, amint szólnak.- mondta, és elfoglalta  helyét a vezetőülésen. 
-Gyere, levegőzzünk egy kicsit, hosszú lesz az út.- indult el Victoria kifelé. Elhúzta a busz ajtaját és kiszökkent a parkolóba. Én ismét csak a lépcsőt használtam. Nem mertem megpróbálni repülni. :)
A parkolóban már nem nyüzsgött annyi ember, mint az érkezésemkor. Egy páran még pakoltak, vagy épp elpakoltak. Nekitámaszkodtam a busznak és nézelődtem, amikor egy labda repült el pont az orrom előtt. Fél centi és eltalál. A labda dobásának irányába akartam fordulni, majdnem sikerült is, viszont most Fox rohant el a lábamnál.
-Bocs, Lana, nem láttalak!- kiabálta James, én meg a hang irányába fordultam.
-Á, semmi baj, csak egy kicsit meglepett- kiabáltam vissza. James bólintott, Carlos meg mögötte röhögött.
-Vau!- ugatott Fox a lábamnál, előtte a labdával.
-Szia, Fox!- hajoltam le, és megsimogattam a kutyust- Azt akarod, hogy dobjam el?
Felvettem a labdát és James felé hajítottam. A labda pont James válla fölött repült el és eltalálta Logant. Fox nekiindult, hogy elkapja a labdát, én meg hangosan felszisszentem.
Kendall Carlos és James hangosan röhögni kezdett, én meg egy szempillantás alatt ott teremtem Logan mellett.
-Nagyon sajnálom, nem volt szándékos.- kezdtem, de legnagyobb meglepetésemre Logan is csak röhögött.
-Á, egyáltalán nem fájt. De jól jönne pár "harci" seb, buknak rá a csajok.- mondta, elképesztően gyönyörű mosollyal. Már megint bámulom.....
- Amúgy meg Jamest akarta eltalálni- veregette meg Carlos a vállamat. 
- A kis sunyi- nézett rám "gonoszul" James, aztán mind a ketten elnevettük magunkat.
-Bocs, nem láttalak- mondtam James szavaival élve nevetés közben.
-Ideje indulni- szólalt meg egy öltönyös fickó, mire a fiúk bólintottak és készültek a beszállásra, de én közbeszóltam.
-Ne csináljunk indulás előtt rólatok egy képet?
-Miért is ne- vont vállat Kendall, én meg elővettem a gépem.
A fiúk beálltak, én meg kattintottam párat.
-Ennek tuti örülnek majd a rajongók- mosolyogtam a fényképezőgépemre bámulva. Van Loganről egy saját képem. Vááá. :)
-Ja, majd tedd fel twitterre.- mondta Carlos.
-Ö, nincs twitterem- ráztam meg a fejem, mire a körülöttem lévők elsápattak. Szerintem még Fox is.
-Nincs twittered- hüledezett Carlos- Facebook?
Megráztam a fejem.
-Na ne.- sápadt el mégjobban Carlos- Csináljak neked egy twittert?
-Hát, nem is tudom...
-Csinálok neked most egyet út közben. Hidd el, szükséged van rá.-tette a vállamra a kezét. Nem vagyok benne biztos, hogy kell nekem egy közösségi profil.
                                                           ***  A busz elindult. Engem meg újra elöntött az  a furcsa bizsergő érzés, ami akkor öntött el először amikor a Nick felvett dalszerzőnek persze próbaidőre.
-Már megint rosszul vagy?- kérdezte Victoria aggodalommal a hangjában.
-Nem.-néztem rá- Miért?
-Csak mert olyan furcsa képet vágtál- nevetett, én meg kicsit kínosan éreztem magam.
-Csak izgatott vagyok. Ennyi az egész- mosolyogtam és hátramentem megkeresni a táskámat. A táskámat sikeresen megtaláltam, kiöntöttem a tartalmát az ágyra - csak így lehet egy nő táskájában bármit is megtalálni- és szerencsésen megtaláltam a könyvem. Visszahajítottam a táskámba  cuccaim, és visszamentem előre. Elhelyezkedtem egy székbe és fellapoztam az "Eleven testek" című könyvem, annak ellenére hogy a busz kicsit döcögött könnyen belemerültem. Arra eszméltem fel, hogy a busz lassan megáll.
-Máris ott vagyunk?- kérdeztem Victoria-tól.
-Lehetetlen, alig fél órája indultunk el.- pattant fel Victoria és kiszállt a buszból.
-Hé fiúk!- hallottam Victoria hangját- Miért álltunk meg?
-Csak szuvenírért megyünk- hallottam Carlost. Erre már én is kikecmeregtem a buszból.
-Szuvenírért? Ez egy ócska benzinkút!- mutogatott Victoria. Hát, azt hiszem kicsit begurult...
-Szuvenír alatt Carlos barátom azt érti, hogy édességért indulunk- magyarázott James. Victoria egyre mérgesebb lett.
-Hiszen telepakoltátok a buszt csokival! Csoda, hogy elfértek odabent!
-Nekem is hoznátok valamit?- kaptam elő a zsebemből a pénztárcámat.
-Persze asszonyom- kacsintott Kendall- hagyd csak, ez ajándék.
-Szuvenír- helyesbített Logan.
-Vau!- Fox ismét a lábamnál volt, de most nem labdával.
Lehajoltam és megsimogattam, addig cirógattam amíg a fiú vissza nem értek a "szuvenírrel".
-Tessék- nyújtott felém Carlos egy táblacsokit- nem márkás, de finom.
-Köszi- vettem át az ajándékot. Eperrel töltött tejcsokoládé. Nyami. :3
- Kész van a twittered.- Carlos a zsebéből előhúzott egy cetlit- E-mail cím, jelszó, az e-mail jelszava...-mutogatta nekem Carlos.
-De persze meg tudod változtatni.
-Oké. Nagyon köszönöm.- mosolyogtam.
-Na akkor indulás- fogta meg Carlos kezét Alexa. Halston is úgyanígy tett- persze ő James kezét fogta meg - és visszaindultak a buszhoz.
-Fox!- szólt James a kutyának, de Fox nem mozdult mellőlem. Sőt, még közelebb jött hozzám.
-Megkedvelt- mosolygott rám Alexa.
-Fox, majd játszotok még- hívta magához újra James Foxot, de ő még mindig nem mozdult.
- Maradjon csak, jól el lesz itt nálunk.- győzködtem Jamest.
-Oké, de ha gond van vele akkor szólj!
-Rendben.
Visszaszáltunk a buszba, és ismét elindultunk Californiába. Újra leültem olvasni - most már Fox-szal az ölemben- de Victoria megzavart.
-Nem nézed meg a twittered?
-Hát, nem is tudom...
- Hol van a laptopod?
-Hátul.
- Oké, hozom.
Victoria hozta is a laptopom, még be is jelenkezett nekem.
-Nicsak, máris több mint 5 ezer követő- vigyorgott miközben össze vissza kattintott.
-Hogy hogy?
-A fiúk tweeteltek rólad.
-Mutasd!- kaptam el Vic elől a laptopom.

Az első hárman gyorsan átfutottam, ám az utolsón... hát majdnem elájultam. Azt írta, hogy szeret! Na jó azért mert okoztam neki egy sérülést, de akkor is azt írta, hogy szeret. Engem? Engem! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Sziasztok drága olvasóim! Remélem tetszett ez a rész, mert ha igen várok legalább 3 kommentet tőletek! ;) Talán még pénteken lesz új rész, de az utána való héten nyaralni fogok, ezért nem tudok kirakni új részt. :( Addig is várom a komikat! ^.^ 
xxx Vic





10 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ de jó lett! Köviit!!! ;)

    VálaszTörlés
  2. Jajjj :) Ez decuki :D csak így tovább

    VálaszTörlés
  3. Kövit! Már várom nagyon! Jó lett!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a blogod! :) várom a következő részt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtisztelő :) Remélem rendszeres olvasóm leszel. ;) Hozom máris :D

      Törlés
  5. Nem rég találtam a blogod,és azt kell hogy mondjam.... máris IMÁDOOOOM!!! :D Főleg hogy Logan ♥ a "kiválasztott" Lana szívében :D Nagyon várom a következő részt :D

    ~LovelyGirl~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Loganre esett a választás, mert eddig csak - I love Kendall - blogokat írtam :) Már kint is van ;)

      Törlés